2020.11.25.
A suli előtt. Az utcán. A boltban. A saját lakásodban. Az ezer éve ismert családi barátok között. Mindenhol előugorhat ez a mondat hirtelen megnyúlt kamaszod szájából, amitől aztán úgy érzed magad, mintha betolakodó lennél a saját magzatod életébe. Pedig elvileg téged kéne csodálnia, rád kéne felnéznie. De nem tizenéves korában, ezt ideje tudomásul venni, a saját életed megkönnyítése érdekében.
Kamaszt nevelő édesanyák kizárt dolog, hogy ne találkoztak volna már ezzel a jelenséggel, ami jobb esetben is nyakig pirulós zavart, rosszabb esetben pedig akár teljes kétségbeesést is képes kiváltani a legtöbb anyából. Természetesen nem arról van szó, hogy valóban az addigi cukiból és imádnivalóból hirtelen, varázsütésre totál ciki ember lett belőled, dehogyis. Így, mielőtt még a gyorsan ölő méregért nyúlnál, állj meg egy picit és tudatosítsd magadban, hogy ez csak az ő pillanatnyi érzése, véleménye, ami azt az egyetemleges, íratlan törvényt alkalmazza, mi szerint egy serdülő szemével nézve egyetlen normális felnőtt sem sorolható a nem ciki kategóriába, bármit is tesz. A kulcs pedig ebben a mondatban a pillanatnyi. El fog múlni, ahogyan a cuki kis hurkás combja is eltűnt, a feje tetején lüktető kis kutacs is benőtt, ahogyan az aprócska kis kezei sem akkorák már, hogy még a mutatóujjadat se tudja rendesen átfogni. Ahogyan levetkőzte azt a szokást is, hogy kizárólag cicizés közben legyen hajlandó aludni menni és ahogyan valószínűleg az alvósállatát (ha ugyan van még neki ilyen) sem akarja már a suliba magával vinni.
Ez is csak átmeneti, mint minden más is. Csak ez egy picivel talán jobban fáj. Ha komoly, felelősségteljes felnőttként nyilvánulsz meg, jó példával elöl járva próbálod a valódi értékeket továbbadni neki, azért vagy ciki, ha bohóckodsz és lazán veszed az életet, jól érzed magad a bőrödben és ez látszik is rajtad, akkor pedig azért leszel ciki. Ha haverkodsz a barátaival, az kínos, ha keresztülnézel rajtuk vagy neveled őket, az lesz neki kínos. Egy picit az a vicc jut eszedbe erről a helyzetről, amikor a Nyuszikától kérdezik, hogy van-e rajta sapka vagy sem. Szerencsétlent akkor is megverik, ha van és akkor is, ha nincs. Mivel a hangsúly nem a sapkán van, hanem magán Nyuszikán. A sapka csak ürügy. Egy kamasznak a felnőtt ciki. Pont. Így is és úgy is.
De álljunk csak meg egy percre és nézzük meg a helyzetet egy kicsikét messzebbről. Amikor pici volt és minden kérdését azonnal meg tudtad válaszolni, minden baját (többé-kevésbé) azonnal orvosolni tudtad és minden olyat meg tudtál helyette csinálni, amihez ő még nem volt elég ügyes, gyakorlatilag valamiféle tévedhetetlen, tökéletes, istenszerű teremtménynek látott téged. Te voltál neki a világegyetem. Amikor serdül, egyszer csak ciki leszel, tök mindegy, hogy teszel-e ezért valamit, vagy nem. Változtat ez rajtad bármit is? Nyilván nem. Nem attól leszel isten, hogy ő annak lát és csődtömeggé sem válsz, mert pillanatnyilag pont azt jelzi vissza, mégis, míg akkor színarany melegség járta át a szíved, most mocsokul kezded el érezni magad a kritikától. Mivel a lényeg ebben a helyzetben pontosan az, hogy lásd meg, mennyire az ő visszajelzésétől teszed magadat függővé és hogy ő pontosan azt jelzi vissza neked, amivel nagyon-nagyon nem szeretnél szembesülni. Erre ad neked csodálatos lehetőséget a gyereked kamaszkora.
Ez az a korszak, ami mérhetetlen segítséget tud nyújtani neked ahhoz, hogy a lehető legnagyobbat lépd önmagad felé, mert annyira erős, határozott és tűpontosan torz tükröt tart neked. És bár kifejezetten nehéznek tűnhet belenézni, mivel hatalmas bátorságot és alázatot követel tőled, de éppen ezért, ha mégis megteszed, fényévekkel kerülhetsz tőle közelebb a valósághoz, mint előtte voltál.
De hogy kell ezt csinálni? Hogy ne kapjon az ember azonnal agybajt, amikor a kamasz rettenetes vádakat vág a fejéhez és totálisan kezelhetetlen lesz? Amikor bezárkózik és falat épít maga köré? Amikor minden szó, amit kimondasz gúnyos röfögést (torz mosollyal kísérve) vagy fájdalmas sóhajtást (általában szemforgatással egybekötve) eredményez, mintha ez a kétféle megnyilvánulás maradt volna a gyerek általános érvényű válasza mindenre?
Nem fogok hazudni, nem könnyű. Kamaszkorban ugyanis felerősödnek a gyerekben az egyébként aprócskának tűnő vétkeink. Amíg előtte el lehetett mismásolni az élete során addig elkövetett nevelési bakikat, ebben a korban egyszer csak csőstül zúdul a nyakunkba az áldás. Egyetlen dolgot tudsz ilyenkor tenni: összeszeded minden bátorságodat és ránézel végre arra, milyen félelmek, milyen generációsan hozott negatív viselkedésminták voltak azok, melyek miatt nem álltál bele bizonyos helyzetekbe kiskorától kezdve. Félretéve büszkeségedet és azt a vágyat, hogy megrögzötten hinni akarj benne, hogy te aztán nem hibáztál el semmit, ránézel a problémára. Először nehéznek fog tűnni, ez biztos. De olyan igazságokra láthatsz rá ezáltal, amik meghatározóak a személyes fejlődésed szempontjából.
A gyereknevelés egy olyan szelete életünknek, ami talán a legmélyebben gyökerező, legzsigeribb, legösztönösebb érzelmi reakciókat váltja ki belőlünk. Ha örököltünk egy negatív mintát saját szüleinktől, az általában annyira fájdalmas, hogy a lehető legmélyebben próbáljuk elrejteni még magunk elől is, nehogy rá kelljen nézni, mert rettegünk az ezzel járó lelki kíntól. Így, mivel figyelmünk állandóan azon van, hogy mit szeretnénk elkerülni, vagy tagadni fogjuk ez a fajta mintát, vagy másolni pontosan ugyanazt. Ezzel pedig nem könnyű szembesülni.
De az egyetlen út, hogy megszűnj a saját mumusod foglya lenni az, ha tökéletesen tudatában vagy ennek a mumusnak a természetével. Amíg egy sötét szobába érve csak a rémisztő árnyakat látod, bármit oda tudsz képzelni a helyükre, de ahogy bekapcsolod a zseblámpádat és kíméletlenül rávilágítasz arra, mi is van ott valójában, azonnal felfedezheted, hogy azok csak lepedővel letakart bútorok furcsa körvonalai: semmi olyan, amitől félned kellene. Így az első lépés a szabadság felé is az, hogy ránézel ezekre a félelmekre és tudatosítod őket magadban. Mert amikor már tisztában vagy velük, akkor tudod azokat magad mögött hagyni.
Ezért aztán, ha azt veszed észre, hogy borzasztóan idegesít a kamasz gyereked, vagy olyan ellenállást mutat irányodba, amivel nem tudsz mit kezdeni, fontos, hogy ne az legyen a reakciód, hogy rásütöd: hülye kamasz, majd én letöröm a szarvait, hanem indulj el befelé. Magadon kezdd a változást, mert csak akkor tudod a külvilágod átalakulását tapasztalni, ha először a saját hozzáállásodat változtatod meg a dolgok felé. Azt pedig, mivel érzelmi reakciók tömkelegéről beszélgetünk éppen, agyból nem fog menni, csak a tudatos önismeret útján válik elérhetővé számodra. Ezért, mielőtt nekiállnál őt szerelgetni, inkább saját magadat rakd rendbe és ez idővel magával fogja hozni a többiek átalakulását is.
