Karácsony közeledte hatalmas próbatétel elé állítja azokat, akik általában egészségtudatosan és visszafogottan táplálkoznak, vagy épp elkezdtek diétázni. Hatalmas kár lenne, ha egy pár napos ünnep miatt az eddigi erőfeszítések értelmüket veszítenék, ettől pedig azonnal megjelenik az emberben a bűntudat, hiszen nagyon nem kellene megenni azt a harmadik sütit is. Vagy mégiscsak? Meg lehet találni itt is az arany középutat? Nem muszáj belebetegedni az ünnepbe?
Az ünnepekkel járó, sokszor bármilyen racionalitást nélkülöző, minden képzeletet felülmúló traktával kapcsolatban általában két nagyobb csoportra szakad az emberek többsége. Az egyik már alig várja, hogy végre kedvére feltöltekezzen a finomságokkal, amikhez egyébként, év közben, a szürke hétköznapok keretében jellemzően nem jut hozzá és az olyan karácsonyi időszakot meghatározó nyalánkságokkal, mint például a szaloncukor, ami gyakorlatilag elérhetetlen is mondjuk nyáron. A másik tábor képviselői előre félnek tőle, vagy legalábbis kellemetlenül érzik magukat ettől a pár naptól, mert ők egész évben megteszik a tőlük telhetőt, hogy odafigyeljenek a testükre, az egészségükre és egyszerűen elképzelhetetlennek találják a karácsonyon-szilveszteren túljutást anélkül, hogy szinte az összes addigi energiájuk nagyjából köddé váljon valahol a rántott hal és a töltött káposzta között, a tálcányi zserbó és bejgli mellett közvetlenül. Ha te az utóbbiak közé tartozol, van egy jó hírem számodra: lehet tudatosan bűnözni, aminek még az eredménye sem lesz rossz.
Hangsúlyozom, hogy most azokhoz szólok, akik csak úgy, saját döntésből választottak valamiféle diétát vagy szigorúbb étkezési szokásokat, nem pedig azokhoz, akiknek valamilyen ételérzékenység, -allergia vagy betegség miatt speciális étrendet kell követniük, mert ott nincs választási lehetőség; azt be kell tartani, karácsony ide vagy oda. Nem vagyok dietetikus, sem orvos, így ahhoz nem értek, ezekről nem is fogok beszélni. De arról, hogy hogyan lehet megengedni magadnak tudatosan, hogy egy kicsit, ideiglenesen lazíts a szigorú szabályokon, szívesen beszélek.
Ha csak magadtól döntöttél úgy, hogy a mindennapokban jobban figyelsz arra, hogy mit és mennyit eszel akár az egészséged megőrzése céljából, akár a súlyod csökkentése miatt, esetleg mindkét szempontot figyelembe véve, akkor nyugodj meg, semmi gond nem lesz abból, ha néhány napra felfüggeszted egy kicsit a dolgot, kimenőt adsz a diétádnak és bátran élvezed a kulináris örömökben való elmélyülést. Persze ez nem azt jelenti, hogy ész nélkül át kell esni a ló túloldalára és addig kell zabálni, amíg már a lélegzés is megerőltetőnek tűnik! A teljes korlátnélküliség semminek nem jó, a testednek, de még a lelkednek sem. De ha néhány pontot szem előtt tartasz, nagymértékben tudod csökkenteni a stresszt, ami a bűntudatodból fakad, hogy most éppen nem tartod a saját magad szabályait és segít neked a figyelmedet a nagy képen, a végső célon tartani úgy, hogy közben maximálisan tudod élvezni azokat az örömöket, amiket az adott pillanat éppen nyújtani tud számodra.
A test érdeke – az arányok átírása, de nem teljes semmibevétele
Állítólag ha az idő 70 százalékában tartod az egészséges étkezés szabályait, a maradék 30 százalékban simán van annyi mozgástér, hogy lehessen kicsit bűnözni és mégse vezessen semmi gondhoz. Ebben a néhány napban nyugodtan átírhatod a számokat egy reálisabb értékre, mondjuk 50-50 (vagy 10-90?), de arra azért ügyelj, hogy ne vesd el teljesen a sulykot, egész egyszerűen azért, mert onnan sokkal nehezebb lesz visszaállnod. Ne tagadj meg magadtól semmit, de arra próbálj figyelni, hogy azért ne is őrülj meg teljesen. Ha más szabályt nem is tartasz, annyit mindenképpen, hogy egyetlen falattal se egyél többet, mint amennyit kívánsz. Ez így lehet, hogy közhelynek hangzik, de rengetegen esnek bele abba a hibába, hogy “jaj, ne hagyjuk már itt ezt a kicsit”, “anyu megsértődik, ha nem eszem meg az összeset” és hasonlók. Ezekre nagyon figyelj. Ideiglenesen feladni az elveidet úgy, hogy minden pillanatát élvezed egészen más, mint úgy, hogy nagy nehezen legyűrsz valamit, ami már nem is esik jól. Ez utóbbi nem éri meg. Kezdd a reggelt egy jó kis gyömbéres-citromos meleg itallal, ami méregtelenítő hatású, finom és egy kicsit talán a reggeli farkaséhségedet is enyhíti. Utána persze jöhet a lakoma, de így már rögtön ébredés után tettél valamit a testedért.
A lélek érdeke – légy a jelenben, élvezd minden percét és ízét
Egyél úgy, hogy végig a jelenben vagy. A tudatos táplálkozás nem azt jelenti, amit Besenyő Pista Bácsi mond, hogy “Végig tudtam, hogy eszek. Egyszer sem haraptam mellé, kérem”, hanem azt, hogy minden érzékszerveddel eszel. Egyél lassan, használd a szemed, szívd be az illatát, igazán érezd az ételek ízét. Adj időt magadnak, hogy valóban megízleld, ami a szádban van, forgasd a nyelveden a textúráját, próbáld kiérezni a fűszerek aromáját. Ne telefonozz, ne tévézz közben, ha beszélgetsz, akkor is a figyelmed legnagyobb részét az étel foglalja le, mert így sokkal hamarabb eljut az üzenet a gyomrodba, hogy ettél és nem fogod túlenni magadat. Ráadásul, az egészet az élvezet miatt csináljuk, hát ne valami teljesítménytúra legyen az étkezés, hanem örömünnep a szájnak. Legyél hálás a lakomáért, tudd, hogy ez itt és most a te örömödet szolgálja.
Tudatosan a szabályokon kívül
A legfontosabb pedig az, hogy legyél tudatában, hogy most úgy döntöttél, nem tartod magad a szabályokhoz. Tudatosítsd magadban azt, hogy ez egy átmeneti állapot, ami egy meghatározott ideig tart és ahogy annak vége, te is visszatérsz majd a megkezdett útra, de addig színtiszta jó érzéssel járd a másik ösvényt. Engedd meg magadnak, hogy most egy időre máshogy lehessen, mert az élet szépsége is úgy tud teljes fényében ragyogni, ha megengedjük a változást, a különleges alkalmakat és minden szabály csak úgy lesz igazán erős, ha lehet a szabályon kívül is létezni, időnként, önszántunkból, tudatosan. A végső célod mindig legyen a szemed előtt, akár a fogyás, akár az egészséged megőrzése az, és tudd, hogy odafelé tartasz, csak most úgy döntöttél, hogy adsz egy kis pihenőt magadnak. Ha észreveszed magadban a bűntudatot, azonnal csípd fülön és legyél tudatában annak, hogy most ez zajlik benned, de közben azt is tudd, hogy ezt most jogodban áll figyelmen kívül hagyni, mert tudod, hogy mi a célod és el is fogsz oda jutni. De a karácsony azért eléggé különleges alkalom ahhoz, hogy különleges szabályok vonatkozzanak rá és te most ezt megengeded magadnak, szíved összes szeretetével önmagad felé.